2011. július 30., szombat

Sminkiskola - Az alapozás elmélete

Mivel az állapotom még nem érte el a fotózáshoz elegendő szintet (vagyis még mindig beteg vagyok és ez meg is látszik rajtam), valamint mert a post összeállítása közben egyre több dolog jutott eszembe, amiről írni kell, úgy döntöttem, két részre szedem az alapozós bejegyzést, egy elméletire és egy gyakorlatira.

A mai postban megpróbálok összeszedni mindent, amit tudni kell az anyagokról, a színekről, a termékekről, hogy könnyebben el tudjatok igazodni az alapozók világában.

Először is az alapozók típusai (a teljesség igénye nélkül):
A színezett hidratálók olyan kis fedőképességű, kevés festékanyagot tartalmazó készítmények, amelyek átmenetet képeznek az átlagos hidratálókrémek és az alapozók között, mert úgy ápolják, táplálják a bőrt, hogy időközben enyhe fedést és természetes, lágy színt adnak neki. Azon szerencséseknek ajánlom,akiknek nagyon kevés és enyhe elkendőzendő bőrhibájuk van, illetve nagyon jó választás nyárra, de arra érdemes odafigyelni, hogy fényvédőt tartalmazzon! A színezett hidratáló otthon is elkészíthető, úgy, hogy kedvenc arckrémünket egy kevés folyékony alapozóval keverjük össze :)
És ha már a folyékony alapozónál tartunk,  következzen ő, amúgy is ez talán a legismertebb, legnépszerűbb alapozó fajta. Használata egyszerű, jól fed és természetes hatású. Minden bőrtípusra találunk már, ezerféle különböző "funkcióval" (extra tartós, bőrszínhez igazodó stb.), csak győzzük kiválasztani a megfelelőt! Fontos, hogy zsíros bőrre mindenképp olajmentes változatot használjunk, illetve, hogy az alapozót mindig fixáljuk púderrel!
A kompakt alapozó a kőpúder és a krémállagú folyékony alapozó keveréke, segítségével gyorsan természetes hatású, matt és egyenletes alapozást készíthetünk. Amelyben több a púder, az normál vagy vegyes bőrűeknek való, a krémesebb fajta pedig száraz bőrűeknek. Mindkét típust alapozószivaccsal tegyük fel és dolgozzuk bele az arcbőrbe. Száraz sminkszivaccsal matt, nedvessel pedig áttetsző hatást érhetünk el.
A krémpúder egyszerre krémes és púderes, méghozzá úgy, hogy az állaga először krémes, de a bőrre kerülve, ott megszáradva púderessé válik. Emiatt pedig a későbbi porpúder használatát is kiüti. Zsíros bőrű hölgyeknek ajánlott.
A hab állagú alapozó általában tégelyes kiszerelésben kapható hab, nagyon hasonlít a krémpúderhez. Különösen ajánlott az idősebb arcbőrre, hiszen állagának köszönhetően nem gyűlik össze a kis ráncokban.
A szemhéjalapozók (primerek) kifejezetten a szemhéj alapozására lettek kifejlesztve. Feladatuk, hogy egy olyan felületet teremtsenek a szemhéjra, amely jó és hosszan tartó alapja lesz a szemhéjpúdernek és egyéb szemfestékeknek. 

Jöhetnek ilyen-olyan matt habok, kompakt alapozók, számomra az alapozás egyenlő a folyékony alapozó+púder kombóval. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a szép smink alapja a tökéletes alapozás, minden itt kezdődik, sőt nem is itt, hanem az alapozás előtti előkészítéssel!:
Mindig gondosan tisztítsuk meg az arcunkat (szappannal, lemosó tejjel stb. - kinek mi vált be) és hidratáljuk azt! A kettő között a tonizálás is szerepel, mint lépés, de szerintem kihagyható, én sem mindig használok tonikot (nyáron zsírosabb bőrűeknek mondjuk kifejezetten jótékony hatású!). Azt az Avonos Extratartós postban már említettem, hogy mindenképp hagyjuk beszívódni a hidratáló krémet az alapozó felvitele előtt (én általában öltözködés közben sminkelek, így egy lépés ebből-egy lépés abból, a végén pedig egyszerre kész van minden)! Különböző eszközök és praktikák állnak rendelkezésre az alapozó felvitelére, én mégis az ujjakkal való felvitelt részesítem előnyben, mert így tudunk a legszebben, legpontosabban dolgozni. Hogy ne legyen foltos az arcunk, ne kapkodjunk ide-oda, szépen, egyenletesen oszlassuk el az alapozót a bőrön. 
Az én technikám:  apró pöttyöket teszek az alsó-, felső szemhéjamra, homlokomra, orromra, orcáimra, szám alá- és fölé és ezeket dolgozom össze. 
Ha kész vagyunk, ismét várnunk kell picit, a jó alapozó hamar "beszívódik" a bőrbe és marad a (majdnem) tökéletes arcunk. Végül a púder felvitelével tehetjük fel a koronát a művünkre, így lesz tökéletesen matt az összhatás. A púder megszünteti az alapozó "tapadósságát", száraz, sima felületet ad, melyre feltehetitek az arcpírt.
Ma már vannak áttetsző púderek, amelyek nagyon könnyűek, szinte nem is lehet érezni, hogy viseljük, hiszen tényleg csak a mattításra hivatottak, de ha valakinek még több fedésre van szüksége, mint amit maga az alapozó ad, természetesen rengeteg kő- és porpúder közül választhat. A púdert én mindig nagy méretű púderecsettel viszem fel, számomra még nem találták fel a megfelelő púderpamacsot vagy bármi más alkalmatosságot, ami helyettesíthetne egy jó kis ecsetet :) Az ecset használatával elkerülhetjük, hogy túl sok anyag kerüljön a bőrünkre, szépen és könnyedén tudjuk elsimítani a púdert.


Néhány szó az alapozó kiválasztásáról:

Mindenképpen tisztában kell lennünk a bőrtípusunkkal. Zsíros bőrre például nagyon rossz választás egy olajtartalmú alapozó... de a legnagyobb dilemmát a szín kiválasztása szokta okozni. SOHA ne a kézfejünkön próbáljuk ki a színeket, nem tudom anno ki találta ki ezt a hülyeséget, de a kézfejünkön levő bőr árnyalatokkal sötétebb tud lenni, mint az arcbőrünk (babakocsit tologató anyukák, ismerős? :D). Nyugodtan kenjük az arcunkra a teszterből az alapozót, sőt vigyünk magunkkal egy kis tükröt és ne csak a neonban, hanem lehetőleg természetes fényben is ellenőrizzük le a választásunkat, így nem nyúlhatunk nagyon mellé!

Számomra az alapozó az egyik olyan dolog, amire érdemes költeni, nem szerencsés "gagyit" venni, mert nem leszünk elégedettek vele és 2-3 gagyi árából már vehetünk egy normálisat is! Szuper minőségű alapozókat lehet kapni 2500-5000 Ft között, ami szerintem nem olyan súlyos összeg.

Nyári alapozási tippek:

Nyáron azzal tehetjük a legjobbat a bőrünknek, ha fényvédő tartalmú alapozót használunk. Ha az alapozónk történetesen nem ilyen, akkor még az alapozás megkezdése előtt tehetünk az arcunkra 15–30 faktoros fényvédő krémet. Ez azért fontos, mert az alapozó alatt is leéghet a bőr, és ami még ennél is rosszabb, hogy maradandó foltokat okozhat, ha beleégetjük az alapozót a bőrbe. 
A másik gondot az szokta okozni, hogy sokkal nehezebb maradásra bírni az alapozót, amikor izzadunk a melegben. Erre az egyik megoldás, ha nem is teszünk alapozót :) így nem okoz majd dilemmát, ha váratlanul strandolási lehetőséghez jutunk. Ha mégis nélkülözhetetlen a megjelenésünkhöz a smink, akkor érdemes a lehető legvékonyabb állagú, zsír és olajmentes változatokat választani. Porpúderrel fixálva egész sokáig bírja átfénylés nélkül. Ha az izzadás gondot okoz, egy papír zsebkendő csodákat tud tenni. Csak arra kell ügyelni, hogy nyomkodva kell felitatni a nedvességet. Ha törölgetjük, oda az egész alapozás!


Most pedig néhány celebfotó arról, hogy milyen csodákra is képes a smink. Őszintén szólva nem szeretem ezeket a képeket, illetve azt nem szeretem, amire a magazinok használják őket, hogy próbálják "lehúzni" velük a híres színésznőket, modelleket. Pedig ha jól megnézzük, egytől-egyig gyönyörű nőket látunk, akik ugyanolyan emberek, mint mi. Anyukák, feleségek, barátnők, akik a munkájuk révén megtehetik, hogy világhírű tervezők ruhakölteményeiben és ékszereiben lejtsenek végig a vörös szőnyegen, hogy óriásplakátokról mosolyogjanak ránk és mindenki őket csodálja, de a hétköznapokon ők is elmennek a meccsre, bevásárolni, a gyerekért az iskolába és ilyenkor szeretnének hétköznapi emberek lenni.

Jennifer Lopez

Kathrin Heigl

Személyes kedvencem, Eva Longoria

Jessica Alba

Kate Hudson

Kim Kardashian




2 megjegyzés: